Vizsgára várva

Hős vagyok. Tanultam. Megtettem.
Megérdemlem. Tudom. Jeles kell.
Takarítok. Nekilátok. Elmondom.
Futok. Lihegek. Alszom.
Ülök. Nézem. Olvasom.
Jól tudom.

Sok. Nem sok. Belefér. Megcsinálom.
Eszek. Mosogatok. Sajnálom.
Felmondom. Ismétlem. Stagnálok.
Folytatom. Belejövök. Megállok.
Ülök. Nézem. Olvasom.
Tudom.

Ismétlem. Nincs időm. Kiválogatom.
Tovább megyek. Megállok. Feladom.
Sírok. Zokogok. Felkelek.
Nem alszom. Tanulok. Reggelizek.
Ülök. Nézem. Olvasom.
Nem tudom.

Insomnia.Tea. Kávé. Tea. Energia.
Leadom. Nem tudom. Rendszerhiba.
Megmarad. Kimarad. Leragad.
Feladom. Elrakom. Visszaszalad.
Ülök. Nézem. Olvasom.
Nem tudom.

Kettes kell. Átmenni. Szerencse.
Nem aludtam. Nem is kell. Kelepce.
Kidolgozom. Nyugalom. Béke.
Kérdezik. Mosolygok. Vége.
Ülnek. Néznek. Olvassák.
Ők már rég tudják.

The Last day

Elkezdtem. Befejezem. Ha kell egy évvel később is. Nem mintha akkor realizáltam volna, hogy elmaradt a vége... :( De ha így lett volna, akkor ez megfelelő trigger lett volna. Így tehát egy afféle kognitív interjút készítek. Igen saját magammal. És? :D Tehát kezdődjék a történet a reggeli indulással. A pakolásba már annyira belejöttünk, hogy ezen mondatnál többet nem is érdemel. :D Startra készen állunk. Elszántan. Céltudatosan. Mikoris! Na mi az ott Hófehér biciklijén? A kitaláló kap plusz pontot! Igen. Egy defekt! :D -Ezt most nem gondoltad komolyan ügye?- -kérdi Csöndi őszinte felháborodottsággal. -Hát szerintem igen.- Felem némiképp megnyugtató mosollyal szuggerálva Hófehért, hogy MÉG ne boruljon ki. -Nos. Lányok. Biztos van itt szervíz!- próbálkozik Hófehér! - Vagy egy Tecso, itt jobbra, aztán egyenes, a kereszteződésben ismét jobbra, (és tovább is jöttek az instrukciók, csak arra már valahogy így most nem, de akkor és ott nem feledtem, míg meg nem találtuk). Ott olcsóbban is kijöttök!- felelte igencsak segítőkész jólelkű szállásadónk. -Akkor irány a Tecso!- örvendeztem- Úgyis kell vennünk reggelit!. Majd miután szépen bevásároltunk, a Tecsoban (és a szomszéd boltban, ahol vettünk sálakat, amik vizesek voltak és legalább 2 fokkal enyhítették a perzselő nap sugarait), nekiláttam a bicikliszerelésnek. Ügyebár ki mit hoz otthonról... Apukám bármit bármikor meg tud szerelni. Így némi telefonos segítséggel magam is megléptem életem első, igazi kerékcserés ügyletét! És igen, rettentő büszke voltam magamra. Mindeddig, míg Hófehér fel nem fujatta, telt el 2 perc, és az kegyesen puuuuffffff hanggal jelezve Isten szent akaratát,  le nem engedett. - Ez egy jel. Haza kell mennem. Innen. Vonattal. - szólt Hófehér. Mi pedig bágyadtan bólintottunk hozzá. - Akkor vonat. Neked. MOOOOOST. Különben lekéssük!- hallattam a vezényszót, majd őrült tempóban összekapartuk magunk, és felosztottuk, hogy ki marad kivel. Rám a jegykiadó néni várt, így megindultam jegyet venni, hogy ha lehet ne emiatt legyen lekésve a vonat. Csöndi pedig csendben kullogott Hófehér mellett, és tanakodott azon, vajon mennyivel jobban járt azzal, hogy az ő kereke ép marad az utolsó km-ekre is. Hófehértől könnyes búcsút vettünk. Magunk pedig nekiláttunk a maradéknak. Az ominózus kútnál, (ahol tavaly is) rendeztünk némi fürdést, de az arrajárók is szerfelett élvezték. Vagy csak nem mertek mást mondani. Végül pedig, megfogyva bár DE törve nem, felszálltunk Siófoki vonatunkra, és elvágtattunk a szélben. :)

In memorian....

Nyom a kanapé. Meleg van. Valamin fekszem. Gyerünk Sánti ki tudod nyitni a szemed.... Neeem nem akarom. Túl gyenge vagyok :( És igen. Megcsináltam. Ráadásul alig volt hosszabb 45-50 percnél. Rekord ébredés! A reggeli, és a pakolás már egy fokkal gyorsabban ment... Mondom egy fokkal! Bár szeretném jelezni, hogy Hófehér és Csöndi még az én fittségi állapotomra is rá tudtak kontrázni. Körülbelül ebben a sorrendben. Tehát 3 izomlázas, rostszakadt, fáradt és meggyötört test ült le reggelizni, üres tekintetükkel a semmit kémlelve. A reggeli pedig, mintha rögtön adenozin-trifoszfátot juttatnánk szervezetünkbe csodákat művelt. Befogadóinkat már sziporkázó kedvel köszöntöttük ( ez talán egy picit túlzás, de azért már a zombieland szereplőválogatásán se illettünk volna be a bemutatópéldányok kategóriába). A szívszorító búcsú után felpattantunk nyergeinkbe, és kétségbeesetten vonszoltuk magunk a következő cél felé. Bogi kifejezetten csábító céljaink egyike volt. Tavaly már kipróbáltuk, szép volt, jó volt, közel volt éééééés hegymentes volt (leszámítva azt amin aludtunk...). Így tehát effektíve nyugodt, egyenletes tempóban közeledtünk régi emlékeink szárnyán szállva. Csak hogy a legnevesebbeket említsem: Ennél a sínnél hagyott el minket Sz. Iiiiigen:) Itt meg meghúztam a kezem, amit egy holland bácsi akart bekötözni, pedig csak egy kis vizet kértünk. Téééényleg, itt meg megálltunk szabadstrandolni. Yeaaap. Meg itt is :)Itt is vizet kértünk:) Itt meg a nő nekünk adott egy flakon, jéghideg vizet amit egyenes a hűtőből hozatott! Annyira cuki volt! (Hic et nunc jelezném, a cím nem csak azét zseniális, mert hónapok távlatából próbálom megfoghatóvá, aktuálissá és maivá tenni az emlékek rengetegét, hanem mert emlékezetem emlékezetét kell felszítanom a minőséginek ugyan nem nevezhető, mégis maradandónak ígérkező munkához... Yeapp I'm a butterfly genius...) A lányok pedig az irántam érzett feltétlen szeretetük jeléül lemondtak az apróbb fürdőzésről, és rezzenéstelen arccal vívták ádáz harcuk a pedállal. Ebbe a csatába ezúttal azonban én is beszálltam. A papucsomra ráolvadt a kötszerem, így kénytelen voltam száműzni azt nemes talpamról. A pedálom pedig, ebben a szent pillanatban változott át csúszásgátlóból falanxá... De az élet szép. A dalokból nem fogyunk ki, az utcák pedig csak úgy röppennek el mellettünk. Persze egynél azért muszáj megállni. Seregély utca. Igen. Létezik. Na nem mintha tudnánk bárhová is kötni a dolgot... Azért a biztonság kedvéért készítünk Csöndivel meg az utcanévvel egy-két fényképet. Közel 60-at de hát ki számolja.... Bogi úgy tűnik megsajnált minket, és elénk jött. Ugyanis ennyire nem lehettünk gyorsak. Dél környékén már a Balatonboglári strandon ültünk. Illetve én ültem. Pontosabban őrködtem a csomagjaink felett, míg a bátrabbak bemerészkedtek az ekkor már meleg, napsütéses tengerbe. Persze csak a magyar megfelelőbe. Hisz hazádnak rendületlenül...:) - Hmm jó itt lenni (-vagy nem lenni.... elvégre irod(h)alom)), de azért tárcsázhatnád pap barátunk nevét, és jelezhetnéd hogy megérkeztünk:)-mondta Csöndi. -Ezúttal pedig nem fogok elesni a templom előtt, a porba... :(- feleltem, bár leginkább magam próbáltam nyugtatni... Délután már befészkeltük magunk új otthonunkba. Ezúttal nem volt ott találkozó, így én sem égettem magam az egy szál törölközőben megyek fürdeni magánszámommal, amit tavaly 20 vacsorázó katolikus személy tekintett meg a békés vacsorájuk közepette... Így a délután már csak némi chit-chattel telt:) Meg egy hatalmas vacsorával. Ami a vártnál is több nevetést eredményezett a hatalmas salátabárnak köszönhetően :) Jó éjt...

Kockahastábort mondtam volna? Hát igen. Valami olyasmit. Az ott lévő dolog pedig szintúgy valami olyasfélére sikerült. A 20 kockahasú katona, akiket görög istenekként képzeltünk el, miközben maszírozzák bágyadt izmainkat és gyümölcsöket hordva legyeznek ránk, sajnos pont nem ért rá. De ennek ellenére biciklista társaim megismerhették szintúgy kockahasú katona unokatestvérem, valamint az egyik legjobb barátját (hasonló adottságokkal) és a barátnőjüket. Akik egyébként nagyon cukik voltak. De tényleg! Figyelmesek kedvesek, és képesek arra, hogy: - Azon gondolkodtam, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy elgyertek velem ezen mesés nap után (Az unokatestvérem 1000.-Ft-ért oldotta meg a toalettet, kb 1000.-Ft-ért jutottak be egy múzeumnak álcázott kínzószobába, ahol felárasan fényképezhettek, majd megtalálva az olasz fagyizót, süteményükhöz kapott vizüket megitták és majdnem méregdrágán ettek a Gyenesdiási Mcdonaldba, igen MAJDNEM, miután gyalogosan és biciklisen beálltak éjszaka a mcdriveba, azonban az árakat megtudva megfutamodtak a sajtburgermenütől...)mondjuk, hááát nem is tudom Keszthelyre? Na nem mintha ez a 100 km elvette volna a barátnőim kedvét. Áhh. Ugyan kérlek. Még a srácoknál is keményebbek vagyunk XD. -Végülis mehetünk!- Hangzott az egyöntetű válasz. És mire beugrottam az esti ruhámba, már mind a heten fenn ültünk a bicikliken. IGEN, egy ilyen jó programot már Csöndi és Hófehér sem hagyhat ki. Na már most. Kötelességem leírni a biciklik állapotát! Van ügyebár három überszuper bicikli. Melyek nyomnak! Ezek a mieink. Valamely különös oknál fogva azonban, az általam mélyen tisztelt és nagyra becsült nyaralótulajdonos nem a legújabb biciklimodelleket száműzte nyaralójába. Ismétlem. Ez a kérdés a lehető legteljesebb mértékben érthetetlen... Ellenben volt egy bicikli, melynek kerekét rögtönzött tulajdonosa egészen Keszthelyig óvta. Magyarul minden egyes bucka után rémülten hátratekintett, és aggódva kérdezte, meg van-e még a kereke:)Ami pedig a magyar bicikli utakat illeti. Nos volt alkalma megkérdezni néhányszor! Így tehát nekivágtunk a Keszthelyi útnak. A menet érdekessége abban rejlett, hogy egy fénysebességgel futó sármőrt 2 szakadatlanul kacagó, 3 lihegve-fullodokolva röhögő és 1 aggódó sármőr követett. A díszes vonulatot pedig az tette igazán felejthetetlenné, mikor egy-egy ártatlan szembejövőt bevárva mind a 7-en elüvöltöttük magunkat: - SZEMBŐŐŐŐŐŐŐŐŐL!!!! Miután azok akik még nem fagytak meg ettek egy nagyadag fagyit, elindultunk feltérképezni a várost. A 6 jégkocka és a folyton kocogó tehát ismét varázslatos élménnyel ajándékozta meg a lakosságot. Miután 7-en 7-felé tévedtünk el, megkezdtük utunkat visszafelé. A 2 izompacsirta felváltotta egymást a nyeregben, és csapatunk máris reprodukálhatta a bevonulási számát exodussá :)

A legkeményebb nap, hála a zseniális elosztásnak

Vajon álmodom? Miért nem tudom kinyitni a szemem? Valaki mintha felettem állna... Sötét minden. Megszólal a telefonom. Tuti anya az. Mégis mit hisz? 5-kor kelünk és indulunk is? No mindegy odalépek a telefonomért. Hófehér már a biciklijét nézegeti. Hajnali 8 múlt. Anyának elég hamar leesik, hogy most keltem fel, így el is búcsúzik tőlem. Mintha félálomban nem lennék remek társaság...:)

-Éjszaka felkeltem, mivel nem hallottam Sántit szuszogni, és megnéztem, hogy él-e még...- szólal meg váratlanul Csöndi. Mi pedig döbbenten meredünk vissza rá.

-Na Hál'Isten- felelem-, legalább biztosra vehetem, hogy nem halhatok meg veletek.

Kómásan vigyorgunk, még néhány percig, majd megindulunk a dolgunkra: Csöndi vásárolni megy,  Hófehér a bicikliszerelőhöz, én pedig sátorőrjáraton maradok. Meg persze készítek néhány csudijó fényképet.
Na azért annyira nem jókat, de a célnak megfelelnek.

Miután mindenki megjött, és elfogyasztottuk überszuper reggelink (igen Csöndi pl jó reggeltnek álcázott Norbi update fűrészport evett...), megkezdődhet a nagy móka és kacagás. Avagy, hogyan mosd el azt az összekormozott edényt amiben teát főztél, azokkal a poharakkal amelyek szintén kormosak, mivel egy lavorba helyeztük őket, mosogató céljából. Ezen felül pedig azt a lavort, amit utóbbi merénylettel szintúgy összekormoztunk. Egy átleg ember, aki már mosott el valaha is kormos edényt azt mondaná: Mission Impossible. De nem mi. Ohhhohoohhhóóóó:) Mi azt mondjuk, megtesszük mi ezt mosogatószivacs helyett papírzsepivel, mosogatószer helyett pedig szappannal. Na ez nálunk a Challenge, ami persze akceptálva is lett.

Olyan 2-3 óra alatt végeztünk is vele...( Na jó azért ennyire nem volt gázos a helyzet ;). Abban azonban kiegyezhetünk, hogy aki ma velünk mosogatott, meg lett a napi hangulata... Felmérjük a terepet. Miután osztunk, szorzunk, hatványozunk, négyzetre emelünk, és az így kapott szám 5-ös alapú logaritmusát deriváljuk, rájövünk, hogy zirka 100-110 km maradt (hivatalosan 79, nem hivatalosan valóban 100 körül).

-Biztos, hogy elindulunk? Siófok felé közelebb elérjük, ööö mondjuk Siófokot?- Kérdi, őszinte hittel, Csöndi.
-Katona fiúk!- Válaszolom, és már indulunk is:)

Balatonfüredig bírjuk. Csöndinek amúgy is ennie kell. Nyilván csakis kizárólag ez az egyetlen okunk arra, hogy megálljunk. Mi pisilés nélkül akár hónapokig is kibírjuk. Sőt évekig. Vagy akár évtizedekig is! :) Ebbe a 15+-os kánikulába, a 10-15 km/h-ás sebességünkkel amúgy is minden folyadékot elpárologtatunk....

Míg elrágcsáljuk az almánkat, szembenézünk a ténnyel, hogy jobbik esetben, már tegnap itt lettünk volna, most pedig 12 körül jár az idő, szóval az négyzetre emelve annyit jelent... hogy nem használunk trágár kifejezéseket sok van még hátra? Nos igen. De nem gond, mert MI meg tudjuk csinálni. Még akkor is, ha Csöndi tegnapelőtt Bírócicázott, Hófehér tesi nélkül bírt ki egy évet, nekem meg már szerencsére pont nem látszik a csontom a lábujjamon. Egyébként ha már lábujj, raktam ki néhány lábnyomot kavicsokból. Kis husik lettek mind:) De ideje indulni.

-Csöndiiiiii!- hallatszik a kétségbeesett sikoly mögülem- Ügye csak poénból indultál el Tihány felé?
-Öööö. Hát persze? Mármint nem arra megyünk? Vagy az kerülő?- Riad vissza Csöndi, és már teljes figyelmét a bicikli rükvercbe helyezésére fordítja.
-Igen, de nem sok!- nézek koala arccal a társaságra, 'hátha' reménnyel szívemben. Az ötletet azonban elég lesújtó pillantások kísérik.

-Aszófő!- Örül meg Hófehér. Bár inkább csak sóhajt egyet. Vagy mégis örül? Tulajdonképpen elég nehéz eldönteni. Olyan mintha az utolsókat rúgná, és ekkor látná meg a fényt az alagút végén. Pedig az alagút vége, még elég messze van. Már ami azt illeti. Katonafiúk!!! A kérdést nyitva hagyom.
-Ítt van a szállásunk, vagyis lett volna, majdnem, ha...- és hangja ekkor megtelik jókedvvel- de itt voltunk nyáron táborba. Nagyon klassz kis táborok voltak.- Hirtelen jött jókedvtől, pedig a tekerésbe is belehúz, de mondat valós hátterét már megtagadja a nyilvánosságtól.

- Nahh Leute!- Kezdem monológom, miután beértem az épp levegőt venni igyekvő démoszt. - Megnéztem a térképet. Légvonalba visz a térkép, de én tudok, egy rövidebb utat az erdőn át...- Próbálok vicceskedni, de tudva, hogy mennyit jöttünk, mennyi van még hátra, és hogy már a kockahasú katonafiúk illúziója sem érdekel senkit., leteszek vele.- De viccet félretéve, az út itt felvisz, minket a hegyre (tulajdonképpen földrajzilag bökkenőnek sem számít), s aztán picivel később meg lehoz onnan. ABER itt van egy földút... If u know what I mean :)
-Jójó, ha rövidebb egy lehelettel, akkor mennyünk arra.- Lelkesedik Csöndi.
-Nem kifejezetten szeretem a földutakat.- Szólal meg Hófehér, de ekkor már tulajdonképpen rajta is vagyunk a mellékvágányon.
-Egész véletlenül, ez a hegy nem volt rajta a térképeden?- Kérdezi, kissé szemrehányóan Hófehér.
-De ez a szag egész biztos jelölve volt.- Vágja rá vigyorogva Csöndi. Na nem mintha épp egy trágyadomb fogadna minket a hegy tetején...

Miután legyűrtök a földút második hegyét is, Csöndit hallgatva gurulunk Zánkáig. Itt azonban ebédidőt hirdetünk. Na nem mintha, zabagépünknek ennie kellene 50 g szénhidrátot... Szóval löncs tájm.
Az új adag ATP-től megrészegülve pedig, -+ tanulva tavalyi hibáinkból- kimerészkedünk a főútra is. Persze csakis indokolt esetben. Azaz akkor ha rövidebb, vagy hegymentesebb az út. Mit sem törődve a ránk dudáló buszokkal, autókkal. Bár utóbbiak a látványt is dudával díjazzák. Mármint azt a látvány, amit egy falu közepén, vasútállomástól 5-10 km-es körzetben, vasút mellé, bokroknak tűnő izék közé leguggoló pisilő biciklista látványa nyújt. Persze ezt csak hírből hallottam... (pajkosvigyor).

A túra, és természetesen a party azonban nem áll le. Minél fáradtabbak vagyunk, annál többet süt a nap. Csöndibe pedig csakis kizárólag a mi szirén énekünk folytja bele a szót. Így hát szószerint dalolva tesszük meg a maradék távot.

Persze vannak kisebb kitérők. Pl.: egy elgázolt kígyó teteme igencsak kizökkenti az embert a gondolatmenetéből. A néniről nem is beszélve akit majdnem a vonat gázol el, de szerencsére a három testőr (NEeeem! Figyeljetek már. Ezek most kivételesen nem Athos, Porthos és Aramis, hanem Csöndi, Hófehér és Sánti - bár engem már azonosítottak egy Rejtős Háromtestőrbeli szereplővel, aki "olyan volt, mint egy bágyadt teve". Utóbbit ezúton is köszönöm, egy kedves falumbeli védődőnek) nemhogy megmenti őt, hanem bíztatva segíti őt abban, hogy felpattanjon, az indulni készülő vonatra.

És végre:
Az én Szállásom, a rég feledett,
Nyirkos, vak, nyári estfelén,
Valahol Keszthely alatt.

(mégis csak irodalmi blognak indult)

Beértünk Gyenesdiásra. De nem akárhogy ám. Na nem már. Komolyan azt hitted, hogy csak úúgy? Ugyan kérlek. 

-Klassz kis udvar, egy fényképet mindenképp megér.- Morfondírozok magamban, és a gondolat hevével már elő is kapom a telefonom.
A fénykép kész is. Problem pipálva. Vacak kereszteződés. Oh de még milyen vacak. Nem gondoltak ezek a biciklistákra. Ez itt egy "kétkézreisszükségedvan" kereszteződés. Jobb lesz elsúvasztani a telefont. Csöndi biciklijén (ugyanis a saját ülésed 1 nap után nyom. A másiké is. Még jó hogy, de az MÁSHOL) azonban van elöl "cukitasi". Nahh ez is meg van. Első kerék le, második kerék le. Első kerék fel, második kerék fel. Pfffff hang.  Ójaj. Utóbbi nem tartozik a tervhez.

-A telefonom!- Kiáltok és satu fékkel megállok.

-Sántiiiii!!!!!- Kiált Csöndi, és miután 2-3 órája vesézzük, hogy Hófehér biciklijén (és egyébként Csöndién sem...)a jobb kezes fék nem fog, elkezdi őrülten húzni azt.

A jelenet tehát a következő: Én ügyebár szilárdan állok, és a telefonom állapotának, a szüleim idegi állapotával való egyenesarányosságát dolgozom ki. Csöndi kétségbeesetten szirénázza a nevem, közben pedig félelem nélkül belém hajt. Elvágja a biciklijét, kiront a főútra. A kocsik elé, ezzel meglökve a telefonom. Hófehér pedig popcornnal kezében élvezi a performance-ot.
Na jó talán utóbbi picit túlzás. Hófehér is kiabált ám. De így utólag visszaemlékezve elég jókat nevetünk a szerencsétlenségünkön...:)

Ezután már csak bort kellett, venni a szállásadóknak, és némi hideg-élelmet, ami kiteszi a reggelit is. Ezután pedig irány a kockahastábor:)

Ready, Set GOOOO

Vidáman tekerünk. Bár néha-néha felnézünk a baljós égre. Megpróbáljuk kiszámítani meddig húzzuk még eső nélkül.
- Küldünk rá valamit?- kérdezem Hófehértől. -Hátha megússzuk vízibiciklizés nélkül.
- Ahham, én már küldtem is. Ne félj nem ázunk meg. - Válaszolja magabiztosan. Azonban mindketten tudjuk, hogy ezt már wuduval sem ússzuk meg.

-Hófehér!- Harsan fel egy éles, lelkes hang a közeli távolból (igen ilyen létezik, csak menj ki a szabadba és pattanj fel egy biciklire...)-Sánti?!- szólal meg újra, kissé megdöbbenve mégis vigyorogva. -Éééés Csöndii!- realizálva azt, hogy nem hallucinál.Vissza vigyorgunk rá, és szintúgy odaköszönünk. A reakcióidőnk viszont kicsit lassabb. Mindnyájunk agya füstöl a valószínűségszámítás folyamatától. A kérdés ugyanis: Mekkora a valószínűsége annak, hogy egy exosztálytársaddal, akivel legalább fél (de maximum 1) éve nem találkoztál, összefutsz a sulitoktól, ami környékén élsz legalább 100 km-re. Megállni természetesen nem állunk meg. Hófehér tavaly kifejtette, hogy a biciklizés abból áll, hogy:

1. felszállsz

2. rálépsz a pedálra

3. egyesével felkúszol a váltóval

4. meghajtod annyira, hogy kényelmes legyen

5. 0 energiával letekered azt a 4-5 ezer kilométert amit kigondoltál magadnak

Tehát nem szabad fékezni, mivel újból ATP igényes mozgásformák következnek. Remélem táncospacsirta dzsogina mesterünk is tudja ezt, ugyanis ha nem, akár még bunkónak is titulálhat minket.

Szóval volt témánk Balatonvilágosig. De hát mit ad Isten, azaz hogy-hogy nem elvtársak (szeretjük Hofi Gézát) eljött egy domb. Tudtuk, hogy itt lesz, de azt nem, hogy máris ITT. És mintha tavaly óta megetették volna... Én mindenesetre jobbnak látom feltekerni. Na nem mintha nem tudnék járni... Áhhhh. Csak szorgalmas vagyok.
- Fenn megvárlak titeket- szólok lazán, és máris kezdem kapkodni a levegőt, hogy egyben felérjek.
- Ez bekattant- szól Csöndi. Majd megadva magát Hófehérnek és a dombnak, leszáll.
Míg várok rájuk beszélgetek a lábammal. Szuggerálom, hogy ne fájjon, és mintha tényleg elismerne felsőbbrendű hatalomnak, megszünteti a lüktető érzést.
Mikor felpillantok már látom is őket.
- Csak azért szálltunk le, mert elő kellett venni a pulcsim.- Mondja Hófehér, majd ezt hallva Csöndi a segítségére kellve megáll és előhúzza a sajátját.
- Én meg rákészültem...- mondja vigyorogva.

-I got a hangover wo hooooooooo oooo oooo- csendül fel Hófehér hangja, mi pedig Csöndivel csatlakozunk az eddig tiszta dalhoz...
-Az az igazság, hogy tapad az aszfalt- néz ránk vokálosokra Hófehér.
-Pontosan. Ezzel elvéve a sebességünkből 15-20 km/h-át- teszi hozzá vigyorogva Csöndi.
-Én ezt rögtön tudtam...- válaszolom, majd nekilátok a dalnak, ami így már kevésbé tiszta. Illetve tiszta, csak azok a hangok nem érzékelhetők...

Továbbtekerünk. A táj igencsak ismerős. Mindenki az emlékezetében keresgéli a tavalyi emlékképeket. Beszédre nincs is szükség, elegendő, ha a tavalyi körutunkat felelevenítjük. Persze Csöndi azért elmesél nekünk egy-két dolgot.:)
-Itt loptam a sárgabarackot.- jelentem ki büszkén.
-Igen itt akart megkergetni érte a bácsi...- kontráz rá Csöndi.
-Itt meg a te pénztárcád hagytuk el- vesz át a vezetést Hófehér. Mi pedig felváltva nevetünk egymás, de legfőképp a saját hülyeségeinken.
-Mindjárt ott leszünk ahol fényképezkedtünk- mondja Csöndi.
-Igen. Itt kérte meg Hófehér az idegeneket, hogy úgy fényképezzék le, hogy az oszlop tetején lévő korona pont a fején legyen...- válaszolom, és máris újraindul a harsány kacaj verseny...

Az eső pedig, mintha tudná, hogy nem törődünk többé efféle földi halandóknak szóló dolgokkal, úgy dönt, hogy nem áll ellen a gravitációnak. Mi pedig vidáman nevetgélve vizesen és fázva tekerünk tovább. De meddig is? Ohh igen. Zabagépünk 3 óránként eszik. Én pedig megfogadtam, hogy vele koplalok. Tehát megállunk enni. Szerencsére ekkor már a nap is sündörög az égen, elnyomva az esőt.
Lássuk csak. Húst elvből nem eszünk, szacharidot pedig csak 50g-os keretig...
-Csöndi drágám, áruld már el, hogy mit lehet egyáltalán enni...- fakadok ki, látva a széles kínálatot.- Kukoricát?-csillan fel a szemem- légyszi légyszi légyszi...- mondom "Shrekkes csizmáskandúros" szemekkel. Amit ő igencsak lesújtó pillantással nyugtáz.
-Persze, végülis neked nem muszáj...- harapja el a mondatot- Az egy egész napi szénhidrát bevitelt jelent ám -magyarázza szomorúan.
Végülis az egész napi éhezést és a kukoricát választom. Ő pedig vega létére halat kér.


Miután megettem az ő ebédjét is és mindenki elment pisilni, és jól megrágtuk az almadesszertünket is és kiélveztük a szánsájnbícset, nyeregbe pattanunk és nekilátunk a maradék 230-x km-nek. Az eső pedig, miután észleli, hogy felkeltünk a védő napernyők árnyékából újra megörvendeztet minket jelenlétével... Juhhhéééé:)


Azonban, látva, hogy nem vesszük őt kellőképp komolyan, belehúz a drága. Az apró kis cseppek megduzzadnak, végül egybefüggő köteggé szélesednek. Én pedig, esőkabát híján visszavonulást hirdetek és önkényesen bevonulok egy Balatonfűzfő, azon belül is Csebere-pampapa pampapa-i cseresznyefa oltalma alá.Látva a vidáman ázó verebeket, egy grafikus tanonc, sir Jótevőlovag beinvitál minket otthonába. Mármint még a cseresznyefán is túlra.
A cuccokat természetesen nem szedjük le Hófehérrel. Az túl bonyolult, és amúgy sem szeretnénk senki terhére lenni.

-Amúgy nem vagyok beszívva, sőt részeg sem vagyok- szól hozzánk bocsánatkérőn sir Jótevőlovag, aki egyébként szüttyögésből, matekórán rajzolja le 10-20 éves munkánkat...- csak tudjátok, én is szoktam biciklizni, és tudom, hogy nem jó dolog megázni.


Akkora sokkot kapunk ettől a mondattól, hogy 2 óráig azt sem vesszük észre, hogy beszélgetünk vele, ezzel távol tartva őt az ebédelés folyamatától. Azonban nem mondhatnám távnak amit eddig tekertünk, úgyhogy akármilyen hideg is van, indulni kell és kész.

Hideg van. Vacognak a fogaim, átfagyott a karom és a kötésem féltem. Tekerni kell. Megcsináljuk.
-Kemények vagyunk -biztatom magunkat.
-Meg okosok, és szépek.- Válaszolja Csöndi, és egy hatalmas vigyor ül ki az arcára. Olyannyira hatalmas, hogy még az eső is megijed tőle.- De Hófehér. Mondom Hófehéééér.- Mondja kissé ingerültebben- Szerintem defekted van. Mármint a hátsó kereked totál lapos.- Mire Hófehér ráérősen lefékez, és megcsodálja napunk újabb fénypontját.

-Szállást keresünk, meg benzinkutat, meg szervízt meg OMG...- ismertetem a teendőket.
-Úgy tűnik valaki nem akarja, hogy továbbmenjünk...- Válaszolja Hófehér, de az utolsó szavaknál már újra nyugalmat tükröz az arca.

A második próbálkozás, már kellőképp olcsónak tűnik. Ha minden igaz 3000 alatt kijövünk. Tehát sátorozunk ma. Jupppi:)
Miután elfoglaljuk a bázist, nekilátunk a teendőknek. Azaz mindent, de az ég adta világon mindent, kiteregetünk. Mindenünk elázott. Kivéve persze Csöndi ruháit. Ő hátizsákban turnézik, azt pedig könnyű bevinni a Jótevők házába... Persze előtte még át kell kommandózni a szomszéd sátorba. A miénkben ugyanis csak törött szárító található.

-Benzinkút. A szervízt holnapra bízzuk. Először tegyük próbára a defektet. Hátha csak megtréfált minket a kerék.- szólal meg Csöndi, bízva igazában. Így tehát nekivágunk az útnak.

-Tulajdonképpen egész jól jártunk- állapítom meg-, én és Csöndi úgy sem tudunk sétálni. Tudod nekem nincs ujjam Csöndi meg annyira kemény, hogy tegnap még bírócicázni is tudott. Szóval klassz, hogy neked kell gyalogolni!
-Ahham- válaszol kissé mélabúsan Hófehér. Majd meglátva a benzinkút táblát, valóban elkezd osztozni örömömben.

Amíg mi a kúton teázunk, Hófehér a kutasfiúval küzd a kerékért. Igazi vészhelyzet jelenet. Mi pedig csak csendesen nézzük az eső hamvait.

Ezután mi boltot keresünk és bevásárolunk, közben pedig Hófehér megpróbálja becserkészni a campingben lévő biciklikölcsönzős bácsit. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. De azt már tudjuk, hogy a hivatalos bicikli szervízzel együtt ez is csak 9-kor fog kinyitni.

Tehát megfürdünk és teát főzünk. Illetve megfürdünk, aztán teát főzünk. Én azonban a teát a szaktekintélyekre bízom, és kiülök a világosba lábat csomagolni. Na nem mintha elázott volna a kötés...

- Gáz van.-Szólal meg Hófehér.
- Mármint?!- vonom kérdőre barátaim.
- Nincs mármint. -feleli nyugodtan Hófehér- Gáz van és kész. Nyitva maradt a szelep, és gáz lett a sátorban. De igazából nincs gond, mert úgyis csak 5-10 °C-al volt melegebb, arra pedig úgy sincs szükségünk...- mondja kissé remegő hanggal. Azonban mindhárman nevetésben törünk ki.
-Legalább a tea meleg- próbálom vigasztalni magunkat, és egy fagyhalál mentes jövőképet festek a képzeletünkbe.
-És víz ízű- emeli magasba bögréjét Csöndi... XD

A gáz szagtól megrészegülve énekelek Hófehér barátjának a telefonba. De már nem bízom benne, hogy énekelni fog nekünk. De sebaj a lényeg a jókedv. Miután pedig magunkénak tudjuk Hófehért, újdonsült kockánk, Csöndi újra felhozza a kérdést szexológusunknak. Mondom felhozza. Nem felteszi...

-Nem baj gyerekek. Még 1-2 órát kibírunk ezen a gáz helyen, aztán elmehetünk a szárítóba a meleg és száraz ruhákért. Holnap pedig újult erővel, jó időben, melegben tovaszáguldunk...

A defektesgázosbarnakormosszexológus, a szótlanégőéberpasizókockazabagép és a lábatlanbicikliszerelőnaívfutótelefonakrobata Balaton körüli biciklizésének home made verziója

Avagy: Hogyan (NE) tekerd körbe a Balatont?

Indulás

-Ezt hallgassátok: Három szőke elindul kirándulni. Azonban az eső hirtelen elered, egy jószívű lovag befogadja őket. Ezeknek azonban semmi sem elég. Defektet kapnak, megáznak, íztelen teafőzéssel összekormoznak mindent, elgázosítják a sátrukat és elkezdenek azon röhögni, hogy elmesélem nekik a napjukat?!?!?! És még ők hiszik azt, hogy ide járok hazudni!- Mondta a szótlan. Bár tulajdonképpen ő sem tudta befejezni a nevetésbe fúló mondatot. Így tehát jogosnak tartom a kérdést. Kik ezek a szerencsétlen ázott verebek, és legfőképp, hogy süllyedhettek ilyen mélyre?
-Valóban ilyen mélyen volnék, vagy csak álmodom?
 - So it't over, this time, I know, i's gone...- süvölt fel a válasz. Én pedig, mint háborús hős pattanok fel az ébresztőóra lágy dallamaira, legmélyebb álmomból. Ugyanis eljött a nap. Az indulás napja. A holmik összekészítve sorakoznak. Még egy telefontöltő esetleg megpróbál bejutni a pólók közé, de a többiek már végleg elbúcsúztak tőlem. A kispárnám szomorúan keresi helyét a táskámban, de már mindketten tudjuk, hogy a maga nemében igenis ducinak számít. Felesleges grammokat pedig nem viszek. So it's over...
A biciklim már a kocsiban van én pedig kómásan kutatom a kulcsot, aminek igenis nagy szerepe van abban, hogy bejuttassam magam a Tatabányai állomásra. Ahol ugyanis apukám fel s le cipelve biciklimet felrak a vonatra, ahol egy mentőautó és egy nimfomán már várnak rám. Mentőautót mondtam volna? Ohh igen. Mélyen tisztelt defektesgázosbarnakormosszexológusunk ugyanis olyan különlegesen "fehérbőrű", hogy napozás utáni leégéses állapotát nem barnára váltja/vedli le, hanem egy napig fehér bőrén megjelenteti a mentőautók piros csíkját, majd kaméleon módjára visszatér az arisztokraták makulátlan fehér színére. Őt a továbbiakban mesebeli hősként, Hófehérnek titulálnám (nem csak -nám, hanem fogom is!).
Igen a nimfomán megtévesztő lehet, pedig ez egyértelműen szótlanégőéberpasizózabagép egyik jelzője. (Na nem mintha nem lenne elég, alkotni tudni kell!). Ráadásul pontosan annyira illik ez rá, mint amilyen szótlan. Ő tehát a továbbiakban a Csöndi névre fog hallgatni.

Tehát hatalmasat sóhajtok, és csendben maradok. A semmiből azonban egy váratlan meglepetés bukkan elő. Egy kávéért sóvárgó tekintet jelenik meg mögöttem. Aki ma reggel még azt hitte, a kávé hiánya lehet az egyetlen rossz dolog a napban. Ohhohhóóó!!! Még nem ismer minket igazán :) Kávémentes szemével már pásztázza is a helységet. Még azt hiszi megmenekülhet. Már meg is van az ideális hely. Ekkor azonban a lelkiismerete a kétvállra fekteti. Kissé csalódottan visszabiceg hozzánk, és megmutatja  a helyet ahová a biciklisták is kényelmesen leülhetnek pontosan olyan szögben, melyből kilátás nyílik a biciklikre. (Na nem mintha figyelni kellene őket, hisz kicsiny kis országunkban csak a gonosz külföldiek lopnak...)

Így tehát odamegyünk. Illetve én sántikálok, ugyanis sikeresen leszedettem a szemölcsöm, amit annyira megszerettem, hogy nem hagyhattam egyedül. Csakis a lábujjam egyik felével engedhettem át az örök vadászmezőkre... Tehát helyfoglalót játszunk. Remek. Úgy tűnik nyertünk:) Csöndi anyukája, azaz a hely felfedezője letelepszik hozzánk és a vonatra szánt olvasnivalót békésen a térdére hajtja. Tulajdonképpen még bízik benne, hogy a probléma megoldódik, azonban egyszerre kezdünk el beszélni. Valahogy mindig van valami érdekesebb a munkánál. A kávé iránti vágya még néha felszínre tör, de tulajdonképpen Kelenföldig beéri velünk is. A lelkiismerete pedig azzal a néhány pillantással, amit a térdén szunnyadó papírokra mér szökőévente.

Megérkezvén Kelenföldre magabiztosan szállunk le. Kivéve én, én ugyanis sántikálok, de ez másodrendű. A fejtartásom nekem is magabiztosságot tükröz. Egy bizonyos pontig...
-Melyik vágányról megyünk tovább és mikor?- kérdezi Hófehér. Ezzel elérve azt, hogy mindenki színe őt utánozza. Jómagam és Csöndi kétségbeesetten nézünk össze, majd egy ügyes fordulattal el is kezdjük terelni a témát, méghozzá Csöndi anyura. Ő azonban, mintha érezné a veszélyt szélsebesen menekülőre vált. Mindenkire rámosolyog, kioszt egy-egy puszit, és egy bizonyos mondat keretében elmenekül ( ,,Innom kell egy KÁVÉT!''). A vonatot kikeresők táborában tehát ketten maradtunk. Én azonban Sánti névvel is lehúzhatnám a következő napokat, így Csöndi felmérve a helyzetét Leonidaszként indul meg felderíteni a vágányok trendjét, majd mint aki legyőzte a több ezer perzsát, megrészegülve jelenti ki:
- Mi ezt abszolút így terveztük! Innen indul. Ez volt a terv. Azt hittétek ide járunk hazudni? :)

Néhány perc múlva pedig már azon nevetgélünk, hogy az előttünk ülő lányok meddig húzzák a hajvasalós, kedvencplüssmacis, társasos, könyves, féltéglás biciklitúrát. És vígan daloljuk, hogy "Egy szál bikinit hoztam el az útra..."
-Hófehér! Nekem ám van egy csomó kérdésem- Mondja sejtelmesen pasifaló Csöndink- de majd megvárom a legmegfelelőbb pillanatokat hozzá...- vajon mikor vált Hófehér szexológussá? Tűnődöm magamban...:)
-Uhhhhh ti nem fáztok?- Kérdezi Hófehér, megzavarva Csöndi prezentációját. Kevés lesz az a bikini... De sebaj, már úgyis megérkeztünk. Elhagyhatjuk a majdnem 120-al repesztő légkondit...

És Siófok, mintha tudta volna, hogy fázunk, befűtötte magát. Előkapta  a napocskás, vigyorgós arcát, és utunkra bocsájtott minket. Mi pedig azon nyomban nekikezdtünk annak a röpke 231,746 km-ünknek, amit olyan zseniálisan sikerült elosztanunk...

 És ez szó szerint csak a kezdet...