The Last day

Elkezdtem. Befejezem. Ha kell egy évvel később is. Nem mintha akkor realizáltam volna, hogy elmaradt a vége... :( De ha így lett volna, akkor ez megfelelő trigger lett volna. Így tehát egy afféle kognitív interjút készítek. Igen saját magammal. És? :D Tehát kezdődjék a történet a reggeli indulással. A pakolásba már annyira belejöttünk, hogy ezen mondatnál többet nem is érdemel. :D Startra készen állunk. Elszántan. Céltudatosan. Mikoris! Na mi az ott Hófehér biciklijén? A kitaláló kap plusz pontot! Igen. Egy defekt! :D -Ezt most nem gondoltad komolyan ügye?- -kérdi Csöndi őszinte felháborodottsággal. -Hát szerintem igen.- Felem némiképp megnyugtató mosollyal szuggerálva Hófehért, hogy MÉG ne boruljon ki. -Nos. Lányok. Biztos van itt szervíz!- próbálkozik Hófehér! - Vagy egy Tecso, itt jobbra, aztán egyenes, a kereszteződésben ismét jobbra, (és tovább is jöttek az instrukciók, csak arra már valahogy így most nem, de akkor és ott nem feledtem, míg meg nem találtuk). Ott olcsóbban is kijöttök!- felelte igencsak segítőkész jólelkű szállásadónk. -Akkor irány a Tecso!- örvendeztem- Úgyis kell vennünk reggelit!. Majd miután szépen bevásároltunk, a Tecsoban (és a szomszéd boltban, ahol vettünk sálakat, amik vizesek voltak és legalább 2 fokkal enyhítették a perzselő nap sugarait), nekiláttam a bicikliszerelésnek. Ügyebár ki mit hoz otthonról... Apukám bármit bármikor meg tud szerelni. Így némi telefonos segítséggel magam is megléptem életem első, igazi kerékcserés ügyletét! És igen, rettentő büszke voltam magamra. Mindeddig, míg Hófehér fel nem fujatta, telt el 2 perc, és az kegyesen puuuuffffff hanggal jelezve Isten szent akaratát,  le nem engedett. - Ez egy jel. Haza kell mennem. Innen. Vonattal. - szólt Hófehér. Mi pedig bágyadtan bólintottunk hozzá. - Akkor vonat. Neked. MOOOOOST. Különben lekéssük!- hallattam a vezényszót, majd őrült tempóban összekapartuk magunk, és felosztottuk, hogy ki marad kivel. Rám a jegykiadó néni várt, így megindultam jegyet venni, hogy ha lehet ne emiatt legyen lekésve a vonat. Csöndi pedig csendben kullogott Hófehér mellett, és tanakodott azon, vajon mennyivel jobban járt azzal, hogy az ő kereke ép marad az utolsó km-ekre is. Hófehértől könnyes búcsút vettünk. Magunk pedig nekiláttunk a maradéknak. Az ominózus kútnál, (ahol tavaly is) rendeztünk némi fürdést, de az arrajárók is szerfelett élvezték. Vagy csak nem mertek mást mondani. Végül pedig, megfogyva bár DE törve nem, felszálltunk Siófoki vonatunkra, és elvágtattunk a szélben. :)