Ready, Set GOOOO

Vidáman tekerünk. Bár néha-néha felnézünk a baljós égre. Megpróbáljuk kiszámítani meddig húzzuk még eső nélkül.
- Küldünk rá valamit?- kérdezem Hófehértől. -Hátha megússzuk vízibiciklizés nélkül.
- Ahham, én már küldtem is. Ne félj nem ázunk meg. - Válaszolja magabiztosan. Azonban mindketten tudjuk, hogy ezt már wuduval sem ússzuk meg.

-Hófehér!- Harsan fel egy éles, lelkes hang a közeli távolból (igen ilyen létezik, csak menj ki a szabadba és pattanj fel egy biciklire...)-Sánti?!- szólal meg újra, kissé megdöbbenve mégis vigyorogva. -Éééés Csöndii!- realizálva azt, hogy nem hallucinál.Vissza vigyorgunk rá, és szintúgy odaköszönünk. A reakcióidőnk viszont kicsit lassabb. Mindnyájunk agya füstöl a valószínűségszámítás folyamatától. A kérdés ugyanis: Mekkora a valószínűsége annak, hogy egy exosztálytársaddal, akivel legalább fél (de maximum 1) éve nem találkoztál, összefutsz a sulitoktól, ami környékén élsz legalább 100 km-re. Megállni természetesen nem állunk meg. Hófehér tavaly kifejtette, hogy a biciklizés abból áll, hogy:

1. felszállsz

2. rálépsz a pedálra

3. egyesével felkúszol a váltóval

4. meghajtod annyira, hogy kényelmes legyen

5. 0 energiával letekered azt a 4-5 ezer kilométert amit kigondoltál magadnak

Tehát nem szabad fékezni, mivel újból ATP igényes mozgásformák következnek. Remélem táncospacsirta dzsogina mesterünk is tudja ezt, ugyanis ha nem, akár még bunkónak is titulálhat minket.

Szóval volt témánk Balatonvilágosig. De hát mit ad Isten, azaz hogy-hogy nem elvtársak (szeretjük Hofi Gézát) eljött egy domb. Tudtuk, hogy itt lesz, de azt nem, hogy máris ITT. És mintha tavaly óta megetették volna... Én mindenesetre jobbnak látom feltekerni. Na nem mintha nem tudnék járni... Áhhhh. Csak szorgalmas vagyok.
- Fenn megvárlak titeket- szólok lazán, és máris kezdem kapkodni a levegőt, hogy egyben felérjek.
- Ez bekattant- szól Csöndi. Majd megadva magát Hófehérnek és a dombnak, leszáll.
Míg várok rájuk beszélgetek a lábammal. Szuggerálom, hogy ne fájjon, és mintha tényleg elismerne felsőbbrendű hatalomnak, megszünteti a lüktető érzést.
Mikor felpillantok már látom is őket.
- Csak azért szálltunk le, mert elő kellett venni a pulcsim.- Mondja Hófehér, majd ezt hallva Csöndi a segítségére kellve megáll és előhúzza a sajátját.
- Én meg rákészültem...- mondja vigyorogva.

-I got a hangover wo hooooooooo oooo oooo- csendül fel Hófehér hangja, mi pedig Csöndivel csatlakozunk az eddig tiszta dalhoz...
-Az az igazság, hogy tapad az aszfalt- néz ránk vokálosokra Hófehér.
-Pontosan. Ezzel elvéve a sebességünkből 15-20 km/h-át- teszi hozzá vigyorogva Csöndi.
-Én ezt rögtön tudtam...- válaszolom, majd nekilátok a dalnak, ami így már kevésbé tiszta. Illetve tiszta, csak azok a hangok nem érzékelhetők...

Továbbtekerünk. A táj igencsak ismerős. Mindenki az emlékezetében keresgéli a tavalyi emlékképeket. Beszédre nincs is szükség, elegendő, ha a tavalyi körutunkat felelevenítjük. Persze Csöndi azért elmesél nekünk egy-két dolgot.:)
-Itt loptam a sárgabarackot.- jelentem ki büszkén.
-Igen itt akart megkergetni érte a bácsi...- kontráz rá Csöndi.
-Itt meg a te pénztárcád hagytuk el- vesz át a vezetést Hófehér. Mi pedig felváltva nevetünk egymás, de legfőképp a saját hülyeségeinken.
-Mindjárt ott leszünk ahol fényképezkedtünk- mondja Csöndi.
-Igen. Itt kérte meg Hófehér az idegeneket, hogy úgy fényképezzék le, hogy az oszlop tetején lévő korona pont a fején legyen...- válaszolom, és máris újraindul a harsány kacaj verseny...

Az eső pedig, mintha tudná, hogy nem törődünk többé efféle földi halandóknak szóló dolgokkal, úgy dönt, hogy nem áll ellen a gravitációnak. Mi pedig vidáman nevetgélve vizesen és fázva tekerünk tovább. De meddig is? Ohh igen. Zabagépünk 3 óránként eszik. Én pedig megfogadtam, hogy vele koplalok. Tehát megállunk enni. Szerencsére ekkor már a nap is sündörög az égen, elnyomva az esőt.
Lássuk csak. Húst elvből nem eszünk, szacharidot pedig csak 50g-os keretig...
-Csöndi drágám, áruld már el, hogy mit lehet egyáltalán enni...- fakadok ki, látva a széles kínálatot.- Kukoricát?-csillan fel a szemem- légyszi légyszi légyszi...- mondom "Shrekkes csizmáskandúros" szemekkel. Amit ő igencsak lesújtó pillantással nyugtáz.
-Persze, végülis neked nem muszáj...- harapja el a mondatot- Az egy egész napi szénhidrát bevitelt jelent ám -magyarázza szomorúan.
Végülis az egész napi éhezést és a kukoricát választom. Ő pedig vega létére halat kér.


Miután megettem az ő ebédjét is és mindenki elment pisilni, és jól megrágtuk az almadesszertünket is és kiélveztük a szánsájnbícset, nyeregbe pattanunk és nekilátunk a maradék 230-x km-nek. Az eső pedig, miután észleli, hogy felkeltünk a védő napernyők árnyékából újra megörvendeztet minket jelenlétével... Juhhhéééé:)


Azonban, látva, hogy nem vesszük őt kellőképp komolyan, belehúz a drága. Az apró kis cseppek megduzzadnak, végül egybefüggő köteggé szélesednek. Én pedig, esőkabát híján visszavonulást hirdetek és önkényesen bevonulok egy Balatonfűzfő, azon belül is Csebere-pampapa pampapa-i cseresznyefa oltalma alá.Látva a vidáman ázó verebeket, egy grafikus tanonc, sir Jótevőlovag beinvitál minket otthonába. Mármint még a cseresznyefán is túlra.
A cuccokat természetesen nem szedjük le Hófehérrel. Az túl bonyolult, és amúgy sem szeretnénk senki terhére lenni.

-Amúgy nem vagyok beszívva, sőt részeg sem vagyok- szól hozzánk bocsánatkérőn sir Jótevőlovag, aki egyébként szüttyögésből, matekórán rajzolja le 10-20 éves munkánkat...- csak tudjátok, én is szoktam biciklizni, és tudom, hogy nem jó dolog megázni.


Akkora sokkot kapunk ettől a mondattól, hogy 2 óráig azt sem vesszük észre, hogy beszélgetünk vele, ezzel távol tartva őt az ebédelés folyamatától. Azonban nem mondhatnám távnak amit eddig tekertünk, úgyhogy akármilyen hideg is van, indulni kell és kész.

Hideg van. Vacognak a fogaim, átfagyott a karom és a kötésem féltem. Tekerni kell. Megcsináljuk.
-Kemények vagyunk -biztatom magunkat.
-Meg okosok, és szépek.- Válaszolja Csöndi, és egy hatalmas vigyor ül ki az arcára. Olyannyira hatalmas, hogy még az eső is megijed tőle.- De Hófehér. Mondom Hófehéééér.- Mondja kissé ingerültebben- Szerintem defekted van. Mármint a hátsó kereked totál lapos.- Mire Hófehér ráérősen lefékez, és megcsodálja napunk újabb fénypontját.

-Szállást keresünk, meg benzinkutat, meg szervízt meg OMG...- ismertetem a teendőket.
-Úgy tűnik valaki nem akarja, hogy továbbmenjünk...- Válaszolja Hófehér, de az utolsó szavaknál már újra nyugalmat tükröz az arca.

A második próbálkozás, már kellőképp olcsónak tűnik. Ha minden igaz 3000 alatt kijövünk. Tehát sátorozunk ma. Jupppi:)
Miután elfoglaljuk a bázist, nekilátunk a teendőknek. Azaz mindent, de az ég adta világon mindent, kiteregetünk. Mindenünk elázott. Kivéve persze Csöndi ruháit. Ő hátizsákban turnézik, azt pedig könnyű bevinni a Jótevők házába... Persze előtte még át kell kommandózni a szomszéd sátorba. A miénkben ugyanis csak törött szárító található.

-Benzinkút. A szervízt holnapra bízzuk. Először tegyük próbára a defektet. Hátha csak megtréfált minket a kerék.- szólal meg Csöndi, bízva igazában. Így tehát nekivágunk az útnak.

-Tulajdonképpen egész jól jártunk- állapítom meg-, én és Csöndi úgy sem tudunk sétálni. Tudod nekem nincs ujjam Csöndi meg annyira kemény, hogy tegnap még bírócicázni is tudott. Szóval klassz, hogy neked kell gyalogolni!
-Ahham- válaszol kissé mélabúsan Hófehér. Majd meglátva a benzinkút táblát, valóban elkezd osztozni örömömben.

Amíg mi a kúton teázunk, Hófehér a kutasfiúval küzd a kerékért. Igazi vészhelyzet jelenet. Mi pedig csak csendesen nézzük az eső hamvait.

Ezután mi boltot keresünk és bevásárolunk, közben pedig Hófehér megpróbálja becserkészni a campingben lévő biciklikölcsönzős bácsit. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. De azt már tudjuk, hogy a hivatalos bicikli szervízzel együtt ez is csak 9-kor fog kinyitni.

Tehát megfürdünk és teát főzünk. Illetve megfürdünk, aztán teát főzünk. Én azonban a teát a szaktekintélyekre bízom, és kiülök a világosba lábat csomagolni. Na nem mintha elázott volna a kötés...

- Gáz van.-Szólal meg Hófehér.
- Mármint?!- vonom kérdőre barátaim.
- Nincs mármint. -feleli nyugodtan Hófehér- Gáz van és kész. Nyitva maradt a szelep, és gáz lett a sátorban. De igazából nincs gond, mert úgyis csak 5-10 °C-al volt melegebb, arra pedig úgy sincs szükségünk...- mondja kissé remegő hanggal. Azonban mindhárman nevetésben törünk ki.
-Legalább a tea meleg- próbálom vigasztalni magunkat, és egy fagyhalál mentes jövőképet festek a képzeletünkbe.
-És víz ízű- emeli magasba bögréjét Csöndi... XD

A gáz szagtól megrészegülve énekelek Hófehér barátjának a telefonba. De már nem bízom benne, hogy énekelni fog nekünk. De sebaj a lényeg a jókedv. Miután pedig magunkénak tudjuk Hófehért, újdonsült kockánk, Csöndi újra felhozza a kérdést szexológusunknak. Mondom felhozza. Nem felteszi...

-Nem baj gyerekek. Még 1-2 órát kibírunk ezen a gáz helyen, aztán elmehetünk a szárítóba a meleg és száraz ruhákért. Holnap pedig újult erővel, jó időben, melegben tovaszáguldunk...

A defektesgázosbarnakormosszexológus, a szótlanégőéberpasizókockazabagép és a lábatlanbicikliszerelőnaívfutótelefonakrobata Balaton körüli biciklizésének home made verziója

Avagy: Hogyan (NE) tekerd körbe a Balatont?

Indulás

-Ezt hallgassátok: Három szőke elindul kirándulni. Azonban az eső hirtelen elered, egy jószívű lovag befogadja őket. Ezeknek azonban semmi sem elég. Defektet kapnak, megáznak, íztelen teafőzéssel összekormoznak mindent, elgázosítják a sátrukat és elkezdenek azon röhögni, hogy elmesélem nekik a napjukat?!?!?! És még ők hiszik azt, hogy ide járok hazudni!- Mondta a szótlan. Bár tulajdonképpen ő sem tudta befejezni a nevetésbe fúló mondatot. Így tehát jogosnak tartom a kérdést. Kik ezek a szerencsétlen ázott verebek, és legfőképp, hogy süllyedhettek ilyen mélyre?
-Valóban ilyen mélyen volnék, vagy csak álmodom?
 - So it't over, this time, I know, i's gone...- süvölt fel a válasz. Én pedig, mint háborús hős pattanok fel az ébresztőóra lágy dallamaira, legmélyebb álmomból. Ugyanis eljött a nap. Az indulás napja. A holmik összekészítve sorakoznak. Még egy telefontöltő esetleg megpróbál bejutni a pólók közé, de a többiek már végleg elbúcsúztak tőlem. A kispárnám szomorúan keresi helyét a táskámban, de már mindketten tudjuk, hogy a maga nemében igenis ducinak számít. Felesleges grammokat pedig nem viszek. So it's over...
A biciklim már a kocsiban van én pedig kómásan kutatom a kulcsot, aminek igenis nagy szerepe van abban, hogy bejuttassam magam a Tatabányai állomásra. Ahol ugyanis apukám fel s le cipelve biciklimet felrak a vonatra, ahol egy mentőautó és egy nimfomán már várnak rám. Mentőautót mondtam volna? Ohh igen. Mélyen tisztelt defektesgázosbarnakormosszexológusunk ugyanis olyan különlegesen "fehérbőrű", hogy napozás utáni leégéses állapotát nem barnára váltja/vedli le, hanem egy napig fehér bőrén megjelenteti a mentőautók piros csíkját, majd kaméleon módjára visszatér az arisztokraták makulátlan fehér színére. Őt a továbbiakban mesebeli hősként, Hófehérnek titulálnám (nem csak -nám, hanem fogom is!).
Igen a nimfomán megtévesztő lehet, pedig ez egyértelműen szótlanégőéberpasizózabagép egyik jelzője. (Na nem mintha nem lenne elég, alkotni tudni kell!). Ráadásul pontosan annyira illik ez rá, mint amilyen szótlan. Ő tehát a továbbiakban a Csöndi névre fog hallgatni.

Tehát hatalmasat sóhajtok, és csendben maradok. A semmiből azonban egy váratlan meglepetés bukkan elő. Egy kávéért sóvárgó tekintet jelenik meg mögöttem. Aki ma reggel még azt hitte, a kávé hiánya lehet az egyetlen rossz dolog a napban. Ohhohhóóó!!! Még nem ismer minket igazán :) Kávémentes szemével már pásztázza is a helységet. Még azt hiszi megmenekülhet. Már meg is van az ideális hely. Ekkor azonban a lelkiismerete a kétvállra fekteti. Kissé csalódottan visszabiceg hozzánk, és megmutatja  a helyet ahová a biciklisták is kényelmesen leülhetnek pontosan olyan szögben, melyből kilátás nyílik a biciklikre. (Na nem mintha figyelni kellene őket, hisz kicsiny kis országunkban csak a gonosz külföldiek lopnak...)

Így tehát odamegyünk. Illetve én sántikálok, ugyanis sikeresen leszedettem a szemölcsöm, amit annyira megszerettem, hogy nem hagyhattam egyedül. Csakis a lábujjam egyik felével engedhettem át az örök vadászmezőkre... Tehát helyfoglalót játszunk. Remek. Úgy tűnik nyertünk:) Csöndi anyukája, azaz a hely felfedezője letelepszik hozzánk és a vonatra szánt olvasnivalót békésen a térdére hajtja. Tulajdonképpen még bízik benne, hogy a probléma megoldódik, azonban egyszerre kezdünk el beszélni. Valahogy mindig van valami érdekesebb a munkánál. A kávé iránti vágya még néha felszínre tör, de tulajdonképpen Kelenföldig beéri velünk is. A lelkiismerete pedig azzal a néhány pillantással, amit a térdén szunnyadó papírokra mér szökőévente.

Megérkezvén Kelenföldre magabiztosan szállunk le. Kivéve én, én ugyanis sántikálok, de ez másodrendű. A fejtartásom nekem is magabiztosságot tükröz. Egy bizonyos pontig...
-Melyik vágányról megyünk tovább és mikor?- kérdezi Hófehér. Ezzel elérve azt, hogy mindenki színe őt utánozza. Jómagam és Csöndi kétségbeesetten nézünk össze, majd egy ügyes fordulattal el is kezdjük terelni a témát, méghozzá Csöndi anyura. Ő azonban, mintha érezné a veszélyt szélsebesen menekülőre vált. Mindenkire rámosolyog, kioszt egy-egy puszit, és egy bizonyos mondat keretében elmenekül ( ,,Innom kell egy KÁVÉT!''). A vonatot kikeresők táborában tehát ketten maradtunk. Én azonban Sánti névvel is lehúzhatnám a következő napokat, így Csöndi felmérve a helyzetét Leonidaszként indul meg felderíteni a vágányok trendjét, majd mint aki legyőzte a több ezer perzsát, megrészegülve jelenti ki:
- Mi ezt abszolút így terveztük! Innen indul. Ez volt a terv. Azt hittétek ide járunk hazudni? :)

Néhány perc múlva pedig már azon nevetgélünk, hogy az előttünk ülő lányok meddig húzzák a hajvasalós, kedvencplüssmacis, társasos, könyves, féltéglás biciklitúrát. És vígan daloljuk, hogy "Egy szál bikinit hoztam el az útra..."
-Hófehér! Nekem ám van egy csomó kérdésem- Mondja sejtelmesen pasifaló Csöndink- de majd megvárom a legmegfelelőbb pillanatokat hozzá...- vajon mikor vált Hófehér szexológussá? Tűnődöm magamban...:)
-Uhhhhh ti nem fáztok?- Kérdezi Hófehér, megzavarva Csöndi prezentációját. Kevés lesz az a bikini... De sebaj, már úgyis megérkeztünk. Elhagyhatjuk a majdnem 120-al repesztő légkondit...

És Siófok, mintha tudta volna, hogy fázunk, befűtötte magát. Előkapta  a napocskás, vigyorgós arcát, és utunkra bocsájtott minket. Mi pedig azon nyomban nekikezdtünk annak a röpke 231,746 km-ünknek, amit olyan zseniálisan sikerült elosztanunk...

 És ez szó szerint csak a kezdet...