Avagy: Hogyan (NE) tekerd körbe a Balatont?
Indulás
-Ezt hallgassátok: Három szőke elindul kirándulni. Azonban az eső hirtelen elered, egy jószívű lovag befogadja őket. Ezeknek azonban semmi sem elég. Defektet kapnak, megáznak, íztelen teafőzéssel összekormoznak mindent, elgázosítják a sátrukat és elkezdenek azon röhögni, hogy elmesélem nekik a napjukat?!?!?! És még ők hiszik azt, hogy ide járok hazudni!- Mondta a szótlan. Bár tulajdonképpen ő sem tudta befejezni a nevetésbe fúló mondatot. Így tehát jogosnak tartom a kérdést. Kik ezek a szerencsétlen ázott verebek, és legfőképp, hogy süllyedhettek ilyen mélyre?
-Valóban ilyen mélyen volnék, vagy csak álmodom?
- So it't over, this time, I know, i's gone...- süvölt fel a válasz. Én pedig, mint háborús hős pattanok fel az ébresztőóra lágy dallamaira, legmélyebb álmomból. Ugyanis eljött a nap. Az indulás napja. A holmik összekészítve sorakoznak. Még egy telefontöltő esetleg megpróbál bejutni a pólók közé, de a többiek már végleg elbúcsúztak tőlem. A kispárnám szomorúan keresi helyét a táskámban, de már mindketten tudjuk, hogy a maga nemében igenis ducinak számít. Felesleges grammokat pedig nem viszek. So it's over...
A biciklim már a kocsiban van én pedig kómásan kutatom a kulcsot, aminek igenis nagy szerepe van abban, hogy bejuttassam magam a Tatabányai állomásra. Ahol ugyanis apukám fel s le cipelve biciklimet felrak a vonatra, ahol egy mentőautó és egy nimfomán már várnak rám. Mentőautót mondtam volna? Ohh igen. Mélyen tisztelt defektesgázosbarnakormosszexológusunk ugyanis olyan különlegesen "fehérbőrű", hogy napozás utáni leégéses állapotát nem barnára váltja/vedli le, hanem egy napig fehér bőrén megjelenteti a mentőautók piros csíkját, majd kaméleon módjára visszatér az arisztokraták makulátlan fehér színére. Őt a továbbiakban mesebeli hősként, Hófehérnek titulálnám (nem csak -nám, hanem fogom is!).
Igen a nimfomán megtévesztő lehet, pedig ez egyértelműen szótlanégőéberpasizózabagép egyik jelzője. (Na nem mintha nem lenne elég, alkotni tudni kell!). Ráadásul pontosan annyira illik ez rá, mint amilyen szótlan. Ő tehát a továbbiakban a Csöndi névre fog hallgatni.
Tehát hatalmasat sóhajtok, és csendben maradok. A semmiből azonban egy váratlan meglepetés bukkan elő. Egy kávéért sóvárgó tekintet jelenik meg mögöttem. Aki ma reggel még azt hitte, a kávé hiánya lehet az egyetlen rossz dolog a napban. Ohhohhóóó!!! Még nem ismer minket igazán :) Kávémentes szemével már pásztázza is a helységet. Még azt hiszi megmenekülhet. Már meg is van az ideális hely. Ekkor azonban a lelkiismerete a kétvállra fekteti. Kissé csalódottan visszabiceg hozzánk, és megmutatja a helyet ahová a biciklisták is kényelmesen leülhetnek pontosan olyan szögben, melyből kilátás nyílik a biciklikre. (Na nem mintha figyelni kellene őket, hisz kicsiny kis országunkban csak a gonosz külföldiek lopnak...)
Így tehát odamegyünk. Illetve én sántikálok, ugyanis sikeresen leszedettem a szemölcsöm, amit annyira megszerettem, hogy nem hagyhattam egyedül. Csakis a lábujjam egyik felével engedhettem át az örök vadászmezőkre... Tehát helyfoglalót játszunk. Remek. Úgy tűnik nyertünk:) Csöndi anyukája, azaz a hely felfedezője letelepszik hozzánk és a vonatra szánt olvasnivalót békésen a térdére hajtja. Tulajdonképpen még bízik benne, hogy a probléma megoldódik, azonban egyszerre kezdünk el beszélni. Valahogy mindig van valami érdekesebb a munkánál. A kávé iránti vágya még néha felszínre tör, de tulajdonképpen Kelenföldig beéri velünk is. A lelkiismerete pedig azzal a néhány pillantással, amit a térdén szunnyadó papírokra mér szökőévente.
Megérkezvén Kelenföldre magabiztosan szállunk le. Kivéve én, én ugyanis sántikálok, de ez másodrendű. A fejtartásom nekem is magabiztosságot tükröz. Egy bizonyos pontig...
-Melyik vágányról megyünk tovább és mikor?- kérdezi Hófehér. Ezzel elérve azt, hogy mindenki színe őt utánozza. Jómagam és Csöndi kétségbeesetten nézünk össze, majd egy ügyes fordulattal el is kezdjük terelni a témát, méghozzá Csöndi anyura. Ő azonban, mintha érezné a veszélyt szélsebesen menekülőre vált. Mindenkire rámosolyog, kioszt egy-egy puszit, és egy bizonyos mondat keretében elmenekül ( ,,Innom kell egy KÁVÉT!''). A vonatot kikeresők táborában tehát ketten maradtunk. Én azonban Sánti névvel is lehúzhatnám a következő napokat, így Csöndi felmérve a helyzetét Leonidaszként indul meg felderíteni a vágányok trendjét, majd mint aki legyőzte a több ezer perzsát, megrészegülve jelenti ki:
- Mi ezt abszolút így terveztük! Innen indul. Ez volt a terv. Azt hittétek ide járunk hazudni? :)
Néhány perc múlva pedig már azon nevetgélünk, hogy az előttünk ülő lányok meddig húzzák a hajvasalós, kedvencplüssmacis, társasos, könyves, féltéglás biciklitúrát. És vígan daloljuk, hogy "Egy szál bikinit hoztam el az útra..."
-Hófehér! Nekem ám van egy csomó kérdésem- Mondja sejtelmesen pasifaló Csöndink- de majd megvárom a legmegfelelőbb pillanatokat hozzá...- vajon mikor vált Hófehér szexológussá? Tűnődöm magamban...:)
-Uhhhhh ti nem fáztok?- Kérdezi Hófehér, megzavarva Csöndi prezentációját. Kevés lesz az a bikini... De sebaj, már úgyis megérkeztünk. Elhagyhatjuk a majdnem 120-al repesztő légkondit...
És Siófok, mintha tudta volna, hogy fázunk, befűtötte magát. Előkapta a napocskás, vigyorgós arcát, és utunkra bocsájtott minket. Mi pedig azon nyomban nekikezdtünk annak a röpke 231,746 km-ünknek, amit olyan zseniálisan sikerült elosztanunk...
És ez szó szerint csak a kezdet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése