Szükség van-e kötelező olvasmányokra?

Avagy kötelezőkről röviden...

A kötelező olvasmányok szükségessége, szerintem nem lehet kérdés. Az ok ami miatt ez egyáltalán felmerülhet, az a korosztályokhoz csatolt olvasmányok listájában keresendő. Véleményem szerint, egy olyan hatodikos gyermeknek, aki nem kifejezetten rajong a történelemért, ellenben az irodalmat egy kicsit is szereti, az Egri csillagok teljes mértékben el veheti a kedvét, akár az egész irodalomtól. Úgy gondolom, hogy eleinte csak könnyebb olvasmányokat kellene olvastatni a diákokkal, például drámákat, melyeknek könnyen értelmezhető története, cselekménysorozata van. Mikor jómagam 9-kes voltam, az Antigonét olvasva úgy éreztem átkerültem a kötelező olvasmányokat nem kedvelők csoportjába. Nem azért mert unalmas volt a mű, és nem is azért mert nem érdekelt a történet. Pusztán azon oknál fogva, hogy nem értettem a cselekményt. Nemhogy a sorok mögé nem láttam, hanem a nyilvánvalót sem tudtam értelmezni. Annak idején nem esztétikai élményt jelentett a mű olvasása, hanem az értelmezés hiánya miatti szenvedést. Miután órán alaposan átvettük a művet, és később, például vizsgákra való felkészülés közben, újra és újra átfutottam egy-egy sorát, rádöbbentem, hogy ez az olvasmány igenis jó, sőt mi több akár grandiózusnak is tekinthető.

A következő fontos pillére a kötelező olvasmányok megszerettetésének, az idő egy másik értelmezése. Ugyanis vannak olyan kötelező olvasmányok, melyekre dupla vagy akár tripla

annyi időt kell szentelni, mint a többire. Tekintettel véve azt a tényt, hogy minden műben vannak kevésbé értelmezhető sorok, illetve olyan sorok, melyekről megérzésből tudjuk, hogy sugallnak valamit. Ilyenkor igenis meg kell állni az olvasásban. Nem szabad tovább sodródni a cselekmény árjával. Ezeket a mondatokat értelmezni, és eszünkbe vésni szinte íratlan szabály. Máskülönben az esztétikai minőség alább süllyed, amivel tulajdonképpen magunknak ártunk. Erre tökéletes példa Puskin Anyeginje. Miután nyáron elolvastam (csak a cselekményre összpontosítva), tudtam, hogy nem véletlenül kaptuk meg nyárra. Ezt könyvet nem lehet csak úgy elolvasni. Ezt legalább kétszer kell elolvasni. Sőt lehetőség szerint többször is. A nyári elolvasás és az órára való elolvasás között nem egész 7 hónap telt el. Mikor újból nekifogtam a műnek, nem emlékeztem belőle sok mindenre. Azonban mikor elkezdtem, egy egy mondat mögött már sejtettem sőt mi több tudtam, hogy az előre vetít egy, a későbbiekben igen fontos szereppel bíró eseményt. Szerintem ha valaki rászánja magát arra, hogy egy nehézkes szöveggel kétszer dolgozzon, akkor, nem az a kérdés fog felmerülni benne, hogy mégis, hogy juthat eszébe valakinek egy ilyen ''sztori’'?, illetve, hogy hogy lehet egy ilyet elolvastatni egy szegény diákkal. Ha valaki tényleg elolvassa kétszer, akkor ráébred arra hogy egy egy sor mögött mennyi munka, fáradtság lakozik, illetve, hogy számunkra mennyi kalandot rejtenek ezek a mondatok.

Sajnos vagy sem, jómagam is -aki valljuk be kevéssé vagyok jártas irodalmi körökben-, egyre többet hallok arról, hogy a kötelezők listáját egyszerűen meg kellene újítani. Rosszabik esetben a régi listát teljes mértékben ki kellene cserélni, mert már régi megdohosodott, sőt nagy mértékben elavult elemeket tartalmaz. Meglehet hogy van benne igazság. De számomra a régi, az antik, már önmagában véve is értéket képvisel. Sokszor hallani, hogy ez a mű felettébb unalmas, nem történik benne semmi, vagy épp ellenkezőleg, történik benne valami, ami túlságosan polgárpukkasztó, vulgáris, vagy abszurd, ezért nem kedveljük. De ha jobban belegondolunk, és itt elsősorban a visszaemlékezésre kell alapozni, akkor ráébredünk, hogy ezek csak akkor unalmasak, vagy rosszak, ha úgy állunk hozzá, hogy: ezt még mindenképp el kell olvasnom holnapig; jaj ne még ez is hátra van; már megint valami értelmetlen maszlagot kell olvasni!; ezt most komolyan miért kell? már anyu is ezt olvasta ráadásul neki sem tetszett... és az okok sorolhatók a végtelenségig. Mégis ha jobban belegondolunk, valami miatt az összes kötelező olvasmány megérint bennünket. Mindegyikben magunkra ismerünk valamilyen szinten, ha nem is feltétlen a könyv egészét érezzük magunkénak, bizonyára vannak olyan szereplők akikben van egy kevés belőlünk, vagy akár olyan tájról olvasunk, amit annyira magunk elé tudunk képzelni, hogy álmainkban is visszaköszönhet. Ezekért a momentumokért nem hogy érdemes elolvasni, hanem szükséges is a kötelezőket. Nem állítom azt, hogy a kortárs irodalom nem jó, vagy, hogy nem képvisel értéket. A ''mai'' irodalom is képes nagyszerűt, izgalmasat és mindenekelőtt populárisat alkotni. Azonban két dolog is van ami az ellen szól, hogy a listát átírjuk '' maibbra”. Az első pusztán annyi, hogy a mostani listán szereplő könyvek történelmi háttérrel rendelkeznek. Ezeket nem vetették el új korok, fényüket nem homályosították el sem háborúk, sem csapások, sem egyéb külső hatások. Ezeknek a könyveknek múltjuk van, és az irodalmi értékükön kívül egy olyan történelmi társadalom megismerését szolgálják, melyek tanulmányozásával az irodalom órán kívül nem érnénk rá hosszabban foglalkozni. A második okom pedig igazából csak egy rám és a közvetlen ismerőseimre vonatkoztatott hipotézis. Amely a következőt foglalja magába: Amennyiben a média, vagy egyéb ajánlási forrásból értesülünk egy könyvről amit mindenki dicsér, azt a könyvet minden bizonnyal megvásároljuk. Mindezt megtéve azért hogy magunkat szórakoztassuk, vagy pedig, hogy legyen közös témánk barátainkkal. Ha pedig már egyszer elolvastuk, és tudjuk hogy barátunk is elolvasta, akkor önkéntelenül is elkezdünk róla beszélgetni. Minek következtében kitárgyalni annak teljes egészét. Ennél fogva, nem tartom szükségesnek, hogy irodalom órán külön említést tegyünk róla. Irodalom órán ráérünk beszélgetni úgynevezett nehezebb olvasmányokról, melyek megértéséhez esetleg nem lenne elegendő baráti körünk illetve a magunk műveltsége. Mindent összevetve azonban azt gondolom, hogy bár a lista teljes átírása felesleges és haszontalan lenne, némi változtatás még helyénvalónak tekinthető.

Mindezek után pedig rátérnék a kötelező olvasmányok hasznára. Régen, mikor szüleink ágyunk szélén megpihenve mesét meséltek nekünk, fejünkben lejátszódott a teljes eseménysorozat, a magunk kigondolt tündérvilágában. A kötelező olvasmányok olvasása alatt is hasonló képek játszódnak le (ezúttal egy komolyabb világbéli háttérrel). Ha egy könyvet igazán meg kívánunk érteni, azt jobb olvasás közben magunk előtt megeleveníteni. Ez a folyamat aktívan hozzájárul jobb agyféltekénk fejlesztéséhez. Egészen pontosan a képzeletet, a fantáziát, a kreativitást, valamilyen szinten a művészi tehetséget, valamint két bal agyféltekés dolgot is, név szerint az írás, olvasás és a logikus gondolkodás készségét is. Éles ellentétben a filmnézéssel. Ha egy kötelező olvasmányt inkább filmen szeretnénk '' letudni'', akkor nem csak ömlesztett, hibás és gyakran hiányos információkat gyűjthetünk be, hanem olyan örömöktől is megfoszthatjuk magunkat amelyet saját fantáziánk szülhet bele egy műbe. Természetesen nem állítom azt hogy nem létezik olyan film amely teljesen vissza tudna adni egy könyvet, de abban biztos vagyok, hogy nagyon kevés ilyen létezik.

Összességében tekintve a dolgokat szerintem a kötelező olvasmányok hasznosak, melyek építik jellemünket, bővítik látókörünket és tágítják a világról alakított nézetünket. Ezek eltörlése, pusztán azért mert néhány diák gyakran hangot ad a kötelezők iránt érzett ellenszenvének, nem csak felelőtlenség, hanem bűn is lenne. Sőt tovább véve a gondolatot, szerintem szükség lenne kötelező olvasmányokra más tantárgyakból is, hogy egy adott témát áthatóbban tudjunk tanulmányozni. A kötelező olvasmányok mindig is értéket, kultúrát és kulturális hátteret képviseltek. Nem szabadna elhanyagolni ezt az örökséget.