After Life- Avagy A halott túlélő

Az irodalom határterülete a film. Legalábbis tavaly ekkortájt találkoztam egy efféle mondattal. Igen. Remek észrevétel. Ez a magyarázat az Irodhalom nevű blog "filmcímszagú" bejegyzésére. A Túl az életen -nekem legalábbis ez a fordítás jobban tetszik, így tehát írói szabadságomat kihasználva ezt fogom alkalmazni a továbbiakban- valóban egy film. Melyet 15 perce néztem meg. Ez pontosan az a film, amelyről novellaelemzést fogok írni. Nem nem mentem el az eszem, de tudod valamikor muszáj gyakorolni, novellát olvasni pedig, nos próbáld meg a teljes szerves kémia átnézése után. Nekem nem ment, de ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Csak néha egyszerűbb utat is kell választani. És most csapjunk bele. Ne félj a személyes vélemény átmehet filmkritikába. Ilyet még úgysem írtam:) A mű elhelyezését a szerző életében lépést ezúttal kihagynám. Sajnálom de ez, azt hiszem, talán szükségtelen a magyar érettségire való felkészüléshez, és a film után az átlagműveltség miatt sem tartom érdemesnek. Tehát nem tudok semmit a rendezőről, színészekről... Viszont tudom, hogy ha Móriczot ott lesz a nagy napon, akkor ezt a lépést muszáj meglépnem. A második lépés A cím. After Life- az élet után, túl az életen... A halott túlélő. 2 aprócska szó, amiben benne van az egész NOVELLA. A cím teljes értékű. Zseniálisan leképezi filmet, mégis meghagyja azt a misztikusságot, ami bár sejtet mindent, mégis beleringatja olvasóit abba a hitbe, ami megkérdőjelezi az éppen létrejövő hitvilágot, méghozzá minden egyes szüzsé után. Vajon félrevezető-e a cím. Az eredeti?, nos az semmiképp sem. Az angol cím tökéletesen meghagy minket abban a kételyben, ami miatt ez az egész alkotás létrejött. A magyar fordítás. Arról már nem merem ilyen határozottan állítani ezt az opiniót. Ez a problémám, a magyar fordítással. Ugyanis csorbítja a mérleget. Eltolja egy irányba, amelyet nekünk olvasóknak kellene megszabnunk. Ez a határ a miénk, befogadóké, nem pedig valaki másé. Hogyan jöhetne létre kognitív disszonancia, ha egyszerűen már azelőtt lefújjuk, hogy megszületne? Avagy, hogy merészelnénk hinni abban, amit Anna hisz hitetlenül, ha TUDJUK, -hála a címnek- hogy mindez disszonáns. A mű hangulata ámulatba ejtő volt. Szavakkal szinte kifejezhetetlen. Egy hangulat amely magával ragad, és tébolyba kerget. Egy hangulat, amely gátolja, a szilárd véleményt. Vagy talán csak megkérdőjelezi. Azonban nem csak a csigák képesek a habituációra. Egy idő után már mi olvasók sem változtatjuk platformunkat. Vagy mégis? A film zsenialitása abban (is) rejlik, hogy minél jobban toljuk ki szenzitizációnkat, ő, azaz a mű képes annál jobban az asztalra vágni, így elérve a kívánt hatást. A mű hangulata tehát afféle "Nem ez nem lehet-vagy talán mégis-igen miért ne lehetne-nem az valóban valószerűtlen-vagy mégsem-nem dehogy, ez létezik-illetve persze ,hogy ki van zárva". (<-- aki tudja, hogy az iménti mondatot, hogyan kell magyar nyelvtannak megfelelően leírni, az azonnal jelezze!) A cselekmény több szálon fut, pontosabban 3 szálon. A kisfiúén, aki szülő szerepet betöltő szülők híján talál magának valakit, aki hasonlóképpen pszichopata, mint ő. (Zseniális, hogy az abnormálisak mindig találnak maguknak párt. Ezek szerint Isten, az állatkertjébe Noéi módszerrel mindent párosan vitt be. Bezzeg a kerítésre már nem volt ennyi ideje...) Paul-én, aki Rómeóként küzd halottnak hitt alvó Júliájáért. És természetesen Annáén, akiről nem lehet igazán tudni, hogy élt-e vagy halt-e valaha is. (Az ő esetében még az sem biztos, hogy a remény, vagy a sejtszintű enzimműködés hal-e meg hamarabb...:) A mű helyszínei pedig, akárcsak a cselekményszálak száma, novellára utaló jelleget hordoz. Hiszen egy zárt helyszínről, egy kisvárosról van szó, és mindössze 3 cselekményszálról. A mű bevezetőjében egy halottat látunk, aki, mint később kiderül nem is biztosan halott. Az itt elhangzó párbeszéd keretbe foglalja a művet, hiszen a befejezésben a Paul-hoz szóló mondatok is ugyanezek. Ezenfelül ismétlés is, hisz Anna, és feltehetőleg a nagy fal képein szereplő emberek vagy azok tetemei, is ezeket a sorokat hallgathatták végig. Akárcsak Jack kiscsibéje. Ezzel a prológgal pedig meg is ismerhetjük az alaphelyzetet amelybe, még a bevezetőben, belecsöppen Anna is, az autóbalesetnek köszönhetően. Ezzel megkezdve a konfliktust. A konfliktus abból ered, hogy Anna nem tudja eldönteni, hogy valóban meghalt-e. Ezzel természetesen mi befogadók is tudunk azonosulni. A rengeteg pró és kontra mellett, mi kapunk némi külső segítséget is, ám ezek sem segítik objektív döntésünk meghozását. Megtudjuk például, hogy a Hidrónium-Bromid (<3, egy kis kémia azért csak volt benne) paralízist okoz. Ezt a vegyületet pedig Deacon nem sajnálja a pácienseitől. Ugyanakkor Anna hallucinációi, melyekben halottakat is látni vél, arra ösztökélnek minket, hogy elhiggyük, valóban meghalt, és az egész talán valóban a másvilág. Meglehet, hogy Deacon szuperhős, aki segít átkelni embereknek a másvilágra, ugyanakkor az sem zárható ki, hogy egy pszichopata őrült gyilkos, aki talán a saját édesanyját is megölte, amit, ismerve Jack anyukáját a kis Jack is elkövet majd a közeljövőben. Vajon mások is látják a holtakat? Ezt a paradoxont erősíti a tükrös jelenet is. Anna ugyanis, tükörképével ellentétben teljesen jól néz ki. Köröm színű körmökkel, és élő testtel, tükörképe azonban egy holté. Lehelete mégis van. Bár utóbbiról számomra nem derült ki, a fontossága. Anna élőnek érzi magát. Lélegzik, és emberi tulajdonságai is megmaradtak. "Élek megint, érzem mert szenvedek"- mondja ki Ádám, Madách- Az ember tragédiája c. művében. Anna pedig igenis szenved. Egyedül fizikai fájdalomküszöbe lengett a magasba. Ezenfelül azonban mindene stagnált. A mű tetőpontja sokrétű. Paul cselekményszálában a piros ruha megjelenése. A pillanat, amikor rádöbben Jack igazára. A pillanat amikor hite megerősödik, "majdnem-menyasszonya" életében. Anna szálában, szintén a hithez kötném a csúcspontot. A pillanathoz, amelyben Anna eltörli a kétség utolsó szikráját is, és rádöbben, hogy nem halt meg. A pillanathoz, melyet a kémia szakít meg. Jacknél pedig a csibe eltemetését helyezném ide. Ez tulajdonképpen egy hatalmas pillanat az életében. Egy sorsforduló. Egy első gyilkosság, melyet talán emberek százai fognak követni. Végül pedig a megoldás. Van-e egyáltalán megoldása a műnek? Vége mindenképpen van, de a történet is lezárult-e rendesen. Mi van ha Anna-ék egymás mellett fekszenek kómában. Ha az egész csak a képzeletük játéka volt. Vagy ha az egész egy álom volt. Tulajdonképpen semmi sincs kizárva. Inkább csak lehetséges események vannak, melyek lehetnek a megoldások. Tulajdonképpen a megoldás a mi feladatunk. Nekünk kell kiszámolni a lehetséges események megtörténésének valószínűségét. A legvalószínűbb, talán Deacon őrültségének elfogadása. Már csak a képek miatt is, melyek trófeaként díszelegnek a falán. Gyilkos hajlamában pedig az a legvérfagyasztóbb, hogy tetteit küldetésként fogja fel. Azt pedig Isten nevében magyarázza meg, és követőt gyűjt maga köré. A mű felettébb érdekes kérdéseket szegmentál. A legnyilvánvalóbb a halál utáni élet témaköre. Azonban Paulról sem szabad megfeledkezni. Vajon mi mindent tehetünk igazunkért? Meddig tolódnak ki a határok, amikor egy életért küzdünk? A legfontosabb pedig Deaconé: Jogunk van-e dönteni élet és halál között? Megtehetjük-e, hogy megölünk valakit csak azért, mert "elszívja a levegőt az élők elől"? Dönthetünk-e életekről saját belátásunk szerint? Korlátozhatjuk-e valaki szabadságát, csak azért mert életét hibásnak tartjuk? Kitarthatunk-e azon véleményünk mellett, hogy az emberek nem változnak? Deacon igencsak misztikus figura a műben. Tulajdonképpen neki köszönhetően maradnak a nézők kétségek és ábrándok közepette. Megjelenése alapvetően nem kifejezetten negatív, néha mintha Isten szerepében tetszelegne, vagy jóságos vezetőt alakítani, aki segít a rászorulóknak. Kisugárzása megnyugtató, magabiztos és kellemes. Ugyanakkor benne van a gyilkos is, ám utóbbihoz aránytalanul kevés erőszakos jelenet párosul. Anna után az ő múltjáról tudunk a legtöbbet. Tudjuk, hogy látja a megholt élőket, ahogyan legalábbis ő tekint rájuk. És azt is, hogy mindezt édesanyjában látta meg legelőször.

Anna alakja ennél összetettebb. Benne megvan minden ami egy jellemtelen emberből főszereplőt tud kovácsolni. Apatikus viselkedése hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül. A küzdeni akarás, és a lemondás ellentétében vergődik csapzott szárnyakkal, ám a legvégső küzdelemben a sorozatos szárnypróbálgatások következtében elveszik. Olyan mintha Júliát alakítaná Shakespeare darabjában. Hiszen ő is szerelmes, amit ugyan nem tud kimondani, ám a végkifejletben mégis mártírként hagyja el e világot. Már ha valóban meghal... Paul természetesen méltó párja Júliájának. Ám akárcsak Anna, a határozatlan küzdelembe belefárad. Olyannyira, hogy Annához hasonlóan ugyanazon sorsra jut. Karakán jelleme Anna határozatlanságával összevonva életének végét jelenti. Minthogy azt sem tudja elfogadni, hogy Anna nélkül éljen. Tulajdonképpen szerelmük és jellemük a tragédia alapvető forrása. Persze ezt a szerepet Anna édesanyjára is ráruházhatnánk. Az ő szerepe azonban nem olyan hangsúlyos a műben, mint e három szereplőé. Jack tulajdonképpen Deacon gyermekkorát mutatja. Benne azonban még ott lakozik a szándék a jóra. Amelyet sajnos Deacon szinte csírájában elfojt. Tudunk családi hátteréről, és ismerjük az élőkhöz és holtakhoz való viszonyát. Ezek pedig talán a legfontosabb kérdései az életnek. Így tehát bár keveset tudunk róla, mégis szinte mindent. A mű összességében véve tetszett nekem. Cselekménye dinamikus. A hosszabb szünetek pontosan arra elegendők, hogy mi földi halandók értelmezhessük az eseménysorozatot. Kérdései értékesek, és elgondolkodtatók. Ezenfelül ügyesen ragadja meg lapvető félelmünket. Azaz a haláltól való rettegésünk. Tanulsága pedig, hogy életünket élni kell, ügyesen épül fel a történetből. "Te az élettől félsz, a többiek a haláltól rettegtek." Érdemes megnézni. Én nem éreztem időpocsékolásnak:)