Hajnali részegség

Az Esti Kornél elolvasása után, arra a következtetésre jutottam, hogy a címben leírt állapot, egyrészt nyilván szó szerint így van, másrészt valami Esti Kornél típusú emberről lehet szó a versben. Már előre elképzeltem amint Esti Kornél, akit nem tudom miért, de úgy képzelek el, mint Kosztolányi egy három napos borostával, szóval, hogy ő otthon fekszik és megpróbál észhez térni és nem sírni a fejfájástól.
Meg kell hagyni, hogy igen kellemeset csalódtam. Nem, hogy nem ennyire vészes a témája a versnek, hanem hogy jó. Tetszik mert valahol még mindenki gyermek, valahol még mindenki nézi az eget és csodálkozik. Rácsodálkozik és elmerül benne. Nem hittem volna, hogy azt az érzést, ami ekkor végigfut az emberen le lehet írni. Ám Kosztolányi megtette. Nem tudom, hogy hogy sikerült neki ennyire jól, de megcsinálta.
Szerintem ez a vers nem csak egy egyszerű kis versike. Ennek többszörösen összetett mondandója van. Az egyik akár afféle reményt is jelenthet a szegényeknek. Az eget bárki nézheti, bárki láthatja benne azt, amit látni kíván, a versből ráadásul az is kiderül, hogy ez az egyetlen dolog amiért érdemes élnünk. Hogy gyermekek maradjunk.
Azt hiszem, hogy most muszáj befejeznem a blog írást, mert pont most jön föl a napocska, és mint a versből kiderül
"(...)már pirkadt is keleten, s a szélben
a csillagok szikrázva, észrevétlen
meg-meglibegtek, és távolba roppant
fénycsóva lobbant,
egy mennyei kastély kapuja tárult,
körötte láng gyúlt,
valami rebbent,
oszolni kezdett a vendégsereg fent,
a hajnali homály mély
árnyékai közé lengett a báléj,
künn az előcsarnok fényárban úszott,
a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
előkelő úr, az ég óriása,
a bálterem hatalmas glóriása,
s mozgás, riadt csilingelés, csodás
halk női suttogás,
mint amikor már vége van a bálnak
s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol
látszott, amint a távol
homályból
gyémántosan aláfoly,
egy messze kéklő,
pazar belépő,
melyet magára ölt egy drága, szép nő,
és rajt egy ékkő,
behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
a halovány ég túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz."