Tóth Krisztina: A kastély

Élvonal
(szívet rajzoltam az üvegre)


A kastély c. novella a Vonalkód nevű novella gyűjtemény egyik alap műve. Ezen gyűjtemény részeként, arra (is) hivatott, hogy meggyőzze olvasóit, írója írói mivoltáról, költői éne mellett. Ezzel hozzájárulva Tóth Krisztina életművének színesítéséhez.
Az író nő életére - bár saját bevallása szerint nem volt aktív hőse történeteinek- teljes mértékben ráillik novellájának cselekménye. Hisz a Kádár-korszakban, gyakorta megesett, hogy valaki, eredményeinek tükrében ajándéktábora mehetett. Az pedig szinte törvényszerű volt, hogy ezek a táborok, nem mindig voltak olyan mesések, mint amilyennek a Szocializmus leírta őket. Így tehát, a leírás megtörténésnek valószínűsége, hitelessé varázsolja a művet. Ez hitelesség pedig leginkább az olvasóban születik meg. Hiszen az olvasó könnyedén bele tudja helyezni magát az elbeszélő helyzetébe –főleg ha már volt is hasonló szervezésű táborban-, a történetet magát pedig akár saját asszociatív gondolataival, emlékképeivel tarkítva még élvezhetőbbé és valóságosabbá formálhatja.
A novella, kis mértékben ugyan, de eltér a rendhagyó novelláktól. Cselekménye ugyanis múltbéli történés, nem kifejezetten zárt – előretekintés az akkor még távoli jövőbe „De mindez akkor még a távoli jövő volt,…”- valamint hiányosan koncentrált, ugyanis az események láncolatából- Franci bácsi látogatása, a tábor, a betegség, előrevetítés, és Franci bácsi- nem emelkedik ki egyik sem, vagyis mindegyik szinte ugyanakkora jelentőséggel bír.
Ugyanakkor a kevés szereplő, azok jellembeli állandósága és a szereplők neveinek prioritástalansága (?), a mű terjedelmével és formájával együtt, novella szerkezetre vall.
A mű címe –A kastély- nem ad teljes képet a műről. Akár hiányos címnek is nevezhetjük, hisz az események láncolatának egyetlen láncszeme játszódik itt –bár az valóban kiemeltebb és főbb esemény-, ebben a történésben pedig a kastélynak csak esztétikai és metaforikus jelentése van.
Metaforikus, ugyanis a kastély jelentheti a felsőbbrendűséget, az elérhetetlenséget, akárcsak Franz Kafka regényében. Jelen esetben azonban ez a hatalmi szint elérhető, sőt gyengéi és profánságai is megmutatkoznak, még azok számára is, akik csak érinteni, súrolni tudják határát.
A mű alcíme pedig –Élvonal-, a főcímhez hozzáadva segíti a konklúzió megalkotását. Az élvonal utalhat a kastélyra, a felső szintre. De megnevezheti Franci bácsit is, aki az elbeszélő családjához képest az élvonalon járt, anyagilag: ajándékot hozott, régiségkereskedő volt, és egy fiatal gyönyörű feleséget tudott maga mellett tartani. Végül pedig a főszereplőre is utalhat az alcím, hiszen tanulmányának színvonala juttatta el az ajándéktáborba.
Ezek az élvonalak azonban nem tesznek semmit, és senkit igazán naggyá és értékessé. A konklúzió pedig az, az élvonallal kapcsolatban, hogy romlandó, múlandó, és nem hordoz igazi értéket. Hiába a kastély, ha benne az emberek nem törődnek egymással, nem veszik észre a másik betegségét, vagy éppen erkölcstelenül sokat törődnek egy-egy kiválasztott személlyel. Hiába Franci bácsi pénze, ha ennek ellenére is megverik, ráadásul, mint kiderül egészségre sem válthatja be a későbbiekben. És végül hiábavalóságnak számít a főszereplő élre törése is. Hiszen a táborban súlyosan lebetegszik, és csalódik a felsőbb rétegben is. Bár az ő élvonalbelisége hozott magával egy aprócska jót a mindennapokba. Ugyanis már motorozhat választottjával.
A novella első néhány sora, bár nem áll ellentétben a művel, mégis egy másfajta történetet sejtet. Mondjuk egy könnyed nyári családlátogatás, esetleg némi konfliktust, amely a régmúlt eseményeinek felidézésekor szokott történni a családokban. Ehhez képest azonban más irányt vesz a novella. Mégis fontos szereppel bír ez a néhány sor. Ugyanis keretbe foglalja a művet.
A novella szerkezete lineáris, néhány asszociatív elemmel – távoli jövőnek tűnő képek-. Szókincse változatos. Egyetlen visszatérő ismétlése van: „mit én tudom”, amely mindössze háromszor fordul elő a műben. A szereplők beszéde, különösen Franci bácsié pedig a családi légkör meglétének érzését hivatott kelteni.
Az elbeszélés E/1-ben íródott. Azonban az elbeszélő nem azonos a szerzővel, ugyanis minden novella fikció, ráadásul az írónő saját bevallása szerint sem élte át ezeket a történéseket, ugyanakkor tudja, hogy ezek bárkivel megtörténhettek volna.
Az elbeszélő személye felnőtt nőé, aki visszaemlékezik gyermekkora történésire, azokat mégis jelen időben megjelenítve. Kilétét pedig mindössze a jövőkép előrevetítése árulja el számunkra.
A mű bevezetése a főszereplő otthonában játszódik, amelyben megzavarták a nyugalmat egy látogatással. Ez a látogatás azonban nem borítja fel a családban uralkodó harmóniát.
Ellentétben a nyereménnyel, a jutalommal, melyet a főszereplő megnyer, és kiérdemel. Ugyanis a mű alapkonfliktusa az az ellentét, amely a jutalom fogalom mögé felépített eszmét helyezi szembe a silány valósággal. A valósággal melyben korán kell kelni, lázasan is futni, élre hajtani a ruhákat és rendesen beágyazni. Ahogy az a novella tárgyalásából kiderül.
A befejezésben, egy a bekezdésben felvetődött probléma is helyére kerül. Ugyanis a szereplőt nem csak az ajándéktáborból és a kórházból mentik ki szülei, hanem engedélyt adnak neki arra is, hogy lovagjához csatlakozhasson a motoron.
A novella megnyerő volt számomra. Története könnyed, egyszerű, mégis komoly üzenetet ad át olvasójának. Ezen felül pedig betekintést nyerhettem általa egy olyan korba, amelyről nem szívesen beszélnek az emberek.